2013. március 27.

Pehelytorta cseresznyés tejszínnel

12 szelet, kb. 1055 kJ (250 kcal) szeletenként 4,3 9 fehérje, 19,2 9 zsiradék, 16,5 9 szénhidrát, 1,7 9 rostanyag 

Hozzávalók: 

120 g búzaliszt,
40 g vaj, 

1/4 l víz,
csipet tengeri só,
2-3 tojás,
vaj a forma kenéséhez,
500 g sötétszemű cseresznye,
75 g hársvirágméz,
1/4 kávéskanál vaníliapor,
3 lap zselatin,
1/2 l tejszín. 


Őröljük finomra a búzát, a korpát szitáljuk ki. Forraljuk fel a vizet a vajjal és a sóval, húzzuk le az edényt a tűzről és szórjuk bele a lisztet. Te­gyük vissza a tűzre, és addig keverjük, amíg a tészta ös­szeáll és az edény alján vé­kony réteg képződik. Öntsük a tésztát tálba és keverjünk bele egy egész tojást. Állan­dó keverés közben hűtsük testhőmérsékletűre. Ekkor keverjük bele a második to­jást, a harmadikat pedig csak akkor adjuk hozzá, ha az előzőt már teljesen felvet­te. Alaposan keverjük át a tésztát. Akkor jó, ha a kanálon megáll. Kenjünk ki vajjal és szórjunk be kevés korpával egy 26 cm átmérőjű tortaformát. Tölt­sük bele a tészta harmadát, és 200 fokra előmelegített sütőben (gázsütőnél 3-as fokozat), középmagasra ál­lított rácson 20-25 perc alatt süssük aranybarnára. Sütés közben a tészta pehelysze­rűen felemelkedik. A sütési idő első 10 perce alatt a sütő ajtaját tilos kinyitni! A torta­lapot rácson hűtsük ki. A másik két lapot ugyanúgy készítjük el. Közben mossuk, tisztítsuk meg, és magozzuk ki a cseresznyét. Melegítsük fel a gyümölcsöket 50 g mézzel és vaníliaporral, hogy a méz teljesen felol­vadjon. Áztassuk hideg víz­be a zselatint, csöpögtessük le, melegítve oldjuk fel és ad­juk a cseresznyéhez. Tegyük a masszát hűtőszekrénybe. Amíg hűl, verjünk kemény habot a tejszínből, közben fokozatosan adjuk hozzá a maradék mézet is. Keverjük a habot a lehűlt cseresznyé­hez. Két tortalapot kenjünk meg a cseresznyés tejszínnel, a harmadikat daraboljuk fel és szórjuk a torta tete­jére. Tálalásig tartsuk hűtőszekrényben.

Másképpen: Cseresznye helyett készíthetünk pehelytortát párolt és szeletelt barackból vagy körtéből is.

(Én ananász & felezett barackkompótból is készítettem már)